2009 Karácsonya

Csendességemben arra lettem figyelmes, hogy eddig még egyszer sem prédikáltam Márk írása szerinti Evangélium Karácsonyi történetéről.

Tudom, a Bibliát olvasók felkapják a fejüket: de hát nincs is ilyen. Márk azonnal Keresztelő Jánossal kezdi a leírást, majd elbeszéli tömören, hogy Jézus, felnőttként odament hozzá, hogy őt is megkeresztelje.

De hát hól a Karácsony édes története?

Hogy hogy nem szól a születésről?

Éppen ez a csodálatos, amit most újra észrevettem.

Nézzük a többieket!

Máté, ízig-vérig zsidó ember, azzal foglakozik, hogy a zsidó népnek bizonygassa Jézus „igazi” zsidó voltát. Tudja ő, az amúgy szellemi tudás birtokában lévő zsidók éppen nagyon is test szerinti gondolkodásába semmi más nem férhet bele. Jézus, Aki éppen a test gondolatát minősíti legalacsonyabb rendűnek, és elavultnak, arról beszél, hogy végre emeljék fel a tekintetüket és nézzenek magasabbra. Ehhez képest apáról fiúra sorolja az írástudó Máté a vérséget hangsúlyozva Dávid királyt.

Mintha nem lenne elég jó önmagában a Megváltó, csak ha vérszerinti rokonsága bizonyítható a leghíresebb zsidó királlyal.

Milyen paradoxon, hogy az Egyiptom földjéről kivonuló „happiruk”, azaz csőcselék, rabszolga, semmirekellő, nincstelen elemekből összeverbuválódott elégedetlenkedő, szökevény csoport éppen hogy nem a vére tette néppé. Hanem a kivonuláskor és a vándorlás közben megtapasztaltak, valamint a közösségi szerződéskötés a Hatalmas Teremtővel, a Törvény tette őket egységessé, legalábbis az identitástudatuk és a többi nép szemszögéből.

Élükön egy rendkívüli ember állt, aki hittel, éles látással és erős karral képviselte Isten hatalmát és szeretetét az emberek között.

Tehát a kőszikla legkevésbé a vér, hanem sokkal inkább a hit, melyre a zsidó nép építkezhetett évszázadokon át.

Mégis csak az megy át a szűrőn, ami test szerint elfogadható számukra. Megannyi vérontás ment végbe mindkét oldalon akkor és nemrég.

A történelem, s talán Isten kegyetlen ítélete, hogy Máté igyekezetét, ezt a bizonygatást mai napig se fogadja el a Messiásváró nép.

Nézzük tovább.

Lukács orvos volt, ismerte a kor görög, római, mediterrán kultúráját, bölcseleteit.

Orvosként az élet és a halál mibenlétének megfejtését kutatta. Az emberi kapcsolatok és a gyógyítás érdekelték. Evangéliumát abból a nézőpontból fogalmazza, hogy miképpen hat Jézus jelenléte, szavai, cselekedetei a láthatóan beteg és látszólag egészséges emberekre. Megcsillan a találkozások mindent megváltoztató ereje, a csodák akkor történnek, amikor egymásra figyelés történik. A tökéletes gyógyító és „páciens” kapcsolatot láthatjuk leírásaiban. Felmutatja, hogy a kommunikáció a szeretet eszköze lehet.

És figyel mindarra is, ami a testin túl van, a lelki és érzelmi gyógyulásra. Feljebb emeli a tekinteteket. Nagy értéket tulajdonít az együttérzésnek, irgalomnak, a megszánásnak, az emberi magatartásnak. Lukács az igazságosságot társadalmi szintre emeli: a testi-lelki-közösségi-szociális-nemzetiségi-politikai, stb. kirekesztettséget megbetegítő magatartásnak minősíti. Az ok és okozat lelki és érzelmi szintű megértését segíti Jézus szavainak tolmácsolásában. És komoly hangsúlyt ad a Mester azon szavainak, melyek az egyéni felelősség vállalására sürgetnek.

Lukács Karácsonya csupa érzelem, csoda, ének, imádság, felszabadult öröm, sokak találkozása, hálaadás, dicséret.

Isten jelenlétének minden szférát betöltő határtalan öröme. Fent és lent, a kicsiben és nagyban, a gazdagok és szegények, egyedül és közösen, éjjelben és nappalban….

Együtt lélegez mindenki a történésben. Kiengedi a félelmet, görcsöket, megszokásokat, szorongásokat és befogadja az éltető erőt, mely a találkozás pillanatában megteremtődik és kinyilvánítódik.

A történés, a mozgás, a kimozdulás hozza a gyógyulást mindenkinek külön és együtt. Az érzelmek megélése és vállalása adja azt a tapasztalást, mely felülemeli a sóvárgó, szenvedő lelket, hogy saját korlátait képes legyen szétszakítani. Ez az áttörés is gyógyulást hoz.

Végül nézzük Jánost.

Ő már egészen magasra emeli a tekintetet. A szellemi megértésre.

Az ő Karácsonya így hangzik: az Ige testté lett. Vagyis az Ige, mint teremtő erő, cselekvő energia, mint akarat és dinamizmus egyszerre. A Szellemből való szellem látható része megjelenik a testben.

Túl a testi gondolkodáson, túl az érzelmek viharain, a szellemi magasságok érthetővé válnak Jézus személyében és jelenlétében. Több a származásnál, vérnél, és több a gyógyulásnál. Jézus azt az igazságot hozza, melyet minden lény tud, de a földre érkezése által a felejtésen keresztül újra meg kell találnia. Azt a valóságot, mely nem magyarázható, nem díszíthető.

Az Isten és az Ember egysége. Az isteni és emberi természet találkozása és együttműködése.

A gnosztikus gondolat csupán addig jutott, hogy e két erőt szembeállítsa és egymás ellen fordítsa. Valóban, a dualitás jelen van ezen a földön, ezt tapasztalni, megérteni jöttünk ide. De a dualitás pont nem ebben az értelemben igaz. János arról tesz bizonyságot, hogy eljött az ideje annak, hogy megváltozzék e rég bevésődött szellemi gondolkodás.

Isten sokkal többet mutat meg: egy személyben jelenik meg az Isten Fia és az Embernek Fia. Nem véletlen, hogy ezernyi módon mellébeszéléssel igyekeztek az évszázadok során ezt a világos, egyértelmű tényt félrevinni. Hiszen nagyon veszélyes, ha erre a kimondhatatlan erőre és szabadságra felébredhetnek az emberek. Akiket senki sem találna méltónak.

Az igazság szabadokká tesz titeket – mondja Jézus.

Az igazságnak, a megtörtént valóságnak a felismerése. Ennek a csírája a születési történet.

És mit mond Márk?

Miért éppen erről kívántam ma beszélni?

2009 Karácsonyán?

Sokféle feltevés van, hogy miért maradt ki a születés története Márk leírásában. Talán akkoriban még nem volt fontos. Nem foglakozott senki e körülményekkel. Vagy mindenki tudta, amit kell, nem szorult magyarázatra.

Még élhettek a szemtanúk, vagy azok fiai. Esetleg a puritánság is megszólal: még nem cicomázták a kis házat jászollal, nem dramatizálták a szegénységet, nem csináltak üzletet, sem divatot Mária szüzességéből. És talán József is mondhatott cifrát, ha ráütött kalapácsával az ujjára.

Márk amúgy is szűkszavú volt. Az akkori piaci, kofanyelvet használta, amit mindenki megértett. Nem szerette a kibővített mondatokat, sokat ismétel, sok a kötőszó a görög szövegben – mondják a fordítók. Talán emiatt lespórolja a legnagyobb ünnepé vált csodaszületést?

Mindegyik ok érthető és elfogadható. És tán még több is van.

Mégis azt látom benne, hogy észrevehetnénk egy számunkra nem megszokott alázatot.

Mi lett volna, ha csupán ez az egy leírás marad fenn? Ha csak ez a Márk írása tudósít Jézus földi megjelenéséről? Ha sosem tudnánk semmit az angyalok seregéről, a kincseket hozó királyokról, a pásztorokról, az istálló édeskés émelygő büdösségéről és fényességéről?

Ha nem tudnánk mit gondolt Mária, József, Erzsébet és Zakariás, na meg a gonosz helytartó király. Mit csinálnánk akkor?

Képzeljük csak el, nem csillogna minden hipermarketben és kirakatban a kicicomázott jászolka az összes giccses kellékkel. Vagy az óvodások mit is énekelnének? Talán olyasmit, amit értenek is. Lassan kötelező trendi, kedvenc témájuk éppen e történet testi variációinak gyakorlása. És mi lenne a milliárdnyi kereskedelmi cikkel, amit még több milliárdért lehet adni-venni éppen a történet gazdag fantáziája miatt?

Vagy nem lenne elég nekünk az a semmi, amit Márk ránk hagy?

Valóban semmi?

Vagy talán maga a TITOK? Vagyis az, amit meghagyhatnánk egyedül azoknak, akik szereplők voltak. Vagy Istennek.

Anélkül, hogy mindenáron mindent akarnánk tudni, mint a falusi pletykás asszonyságok, kik a szoknya redőjének éppen aktuális gyűrődöttségéből is ki tudnak találni újabb históriákat. Az ember gőgje az égig hatott. Mindent akarunk érteni és megmagyarázni.

Aztán öldököljük azokat, akik másképpen magyaráznak. Ok a drámára, a felhajtásra, az erő és pénz pazarlásra. A semmittevésből való élősködésre. Ok a vitára, háborúra, egyéni és közösségi kirekesztésre. Deffiniciók és dogmák ezrei születtek a fogantatás megfogalmazásából.

Egy kedves barátom nem is oly régen majdnem kést rántott, mikor megjegyeztem, hogy számomra Jézus nagyságát és szeretetét nem csorbítja, hogy miképpen és meddig volt szűz az édesanyja, meg talán testvérei is voltak, mint minden akkori normális családban, és abban a korban, amikor nem lehetett minden butikban gátlószereket vásárolni. Nekem így is jó, meg úgy is mondtam, amitől mélységesen felháborodott. Mit változtat Jézus hatalmán, hogy azok a bizonyos testvérek saját, édes, vagy pedig unokatestvérek voltak?

Nevetséges!

Mária csodálatosságán és tisztaságán nem ejt foltot, ha szült és szoptatott még jó pár gyermeket. Igazi anya volt, tele szeretettel, gyengédséggel, méltósággal és aggodalommal.

És miért pont tőle akarja az emberiség elvitatni a két ember közti legcsodálatosabb egység élményét, hogy szerették egymást férjével, mint más normális házaspárok?Vagy akkor már nem lenne méltó Szent Fiához, ha mondjuk létezett benne szenvedély a párja iránt, és viszont?

Igen, Márk meghagyja Jézus születését azoknak, akik teljes lényükkel átélték. Akik várták, figyelték formálódását, akik karjukba vették és ringatták.

Emberi tiszteletet, méltóságot hagy abban, hogy úgy történt, ahogy.

Nem szükséges belegázolnunk, mindent tudnunk.

A lényeges dolgok titkon formálódnak. Miközben éljük az életünket, tesszük a dolgainkat, aközben a Hatalmas Isten előkészíti azt, amire szükségünk van. Ami fontos. Szól róla, ígéri. De mikor cselekedni kell, senki nincs ott feleslegesen. Minden szép csendben zajlik, láthatatlanul formálódik. Miközben alszunk, Ő gondoskodik a dolgok történéséről, méghozzá tökéletesen.

Hadd legyen ez a mostani Karácsony üzenete: Isten titkon cselekszik.

Figyeljük meg magunk életében! A legfontosabb dolgok, érzelmek, kapcsolatok, a legnagyobb szeretet mindig csendben formálódik és születik.

Ami csillog, ami masnicskákkal van díszítve, talán már nem is emlékszünk azokra. A belső szobánk csendjében megérlelődnek a gondolatok, a megértés, az együttérzés, az elengedés, az elfogadás.

A sokadalomban azok a pillanatok maradnak meg lelkünk mélyén, amik csak éppen a szemek, a tekintetek találkozása, vagy csak éppen egy érintés, egy csillanó könnycsepp. Egy sóhaj, amibe belesimultunk mi is, égy örömteli kacagás, egy felszabadult mozdulat.

Csodálkozzunk rá Isten szeretetére, Aki nem köt mindent az orrunkra. Aki nem avat be mindenkit mindenbe. Mégis a maga idejében kinyilvánítja akaratát és hatalmát.

Mindenki szeme láttára. Ez a semmi jelen életünkben, korunkban a mindent jelenti. Most történnek a csodák.

Ámen!


Elnézést, a hozzászólás nem engedélyezett ezen a területen.