Hogyan induljunk el mi, laikusok?

A szövegek tatalmuk szerint a következőképpen osztályozhatók a legegyszerűbben: 1. Jézus beszédei, példabeszédei, tanításai. 2. Párbeszédek. 3. Cselekmények és hatásaik leírása, emlékezetes események leírása és értelmezése.

Az első, akár utólag is kivonatolható egység, a beszédek, Újszövetségünk legmélyebb tartalma, olyan tanítások, melyek belénk ívódnak, egyetemes igazságúak és megjegyezhetők.

Bárhol, bármilyen körülmények közt hangzanak is el, mindig felemelnek, elmélyítenek, megvigasztalnak, reményt adnak, gyógyítanak, összekötnek.

Minden egyes lélek őriz emléket, élményt Jézus beszédeivel kapcsolatban.

Ezek élők, hatók, örökkévalók.

A történettudomány Q –val, azaz Quelle jelzéssel jelöli, vagyis olyan Forrást feltételez, melyben a beszédek, a Logionok egybegyűjtve szerepelnek, és talán a legrégibb írott szöveg. Vannak különbözőségek a 4 evangélium közlésében, mégis a gondolkodásmód, a jelrendszer és az értékrendszer teljesen azonos.

A beszédek egy másik változata is felismerhető, mely beleszövődik párbeszéd formába. Itt Jézussal különböző szereplők láthatók, a lehetséges legváltozatosabb rétegekből, nációkból, vallásokból, poziciókból.

Tükrözik Jézus mondandóját és viszonyulását a különböző emberekhez és közösségekhez. Szinte mind drámai és rengeteget árulnak el a tanító jelleméről, gondolkodásáról, küldetéséről. Mondhatjuk, hogy a beszédek és a párbeszédek nagy százalékban azonos személyre vonatkoznak, illetve ugyanattól származnak.

Éppen e beszédek hatása elsöprő erejű.

A cselekvések: gyógyítások, csodatételek, a mozgás, a helyszínek leírása, a mellékesnek tűnő összekötések és a reakciók kevésbé egységesek, és vizsgálva őket, sokkal jobban oszthatók 3 részre.

Ezek közt könnyebben felismerhető mely viselkedés és gondolkodás, mely személyhez tartozik.

Talán legelőször érdemes kiemelni azokat a jellemzőket, melyek nem, vagy csak nehezen illeszthetők az általánosan ismert, avagy a Beszélő, Tanító Jézus magatartásához.

Az ismert filmfeldolgozások is abból próbálnak újabb képet alakítani, hogy az általános jellemtől eltérő mozzanatokat erősítik fel.

Találunk a szelíd, lágy, irgalmas jézusi kép mellett egy markáns, erélyes, ellentmondást nem tűrő, méltóságos királyi alakot, aki megtisztítja a templomot, kiveri ostorral a pénzváltókat, adószedőket. Megtisztítja és biztosítja a betegek, nők, öregek, gyerekek és idegenek helyét, amit a kereskedéssel elfoglaltak.

Ő az, akit leginkább azonosítottak abban a korban a Messiással. Királyként vonul be Jeruzsálembe. Az idősebbek felismerik benne azt a felszabadító királyt, aki két nemzedékkel előbb már bevonult fehér lován Jeruzsálembe és nyomot hagyott a nép lelkében. Látjuk a királyi méltóságot, határozottságot, bátorságot, önazonosságot. Itt Királyról van szó, aki dicsőségesen bevonul saját felségterületére, akárhogy nézzük is az események leírását.

Ez egy másik személy. A méltóságteljes Király. Nem a lelkigondozó Tanító Jézus.

Valamint olvashatunk olyan csodatételek leírását, amelyekre jellemző, hogy tanítás, magyarázat nélküliek. Nincs, vagy alig van párbeszéd momentum. Szembetűnő, hogy többségében démonokkal foglalkozik.

A csodatétel után félelem, rettegés tapasztalható, pánik tör ki a tömegben. A gyógyulás reakciója nem öröm, se nem békesség, hanem elutasítás. A jelenség közelebb áll a tömeghisztériához, mint a békességhez. A gyógyító folyamatban nem találjuk a megszokott formulákat: Akarsz-e meggyógyulni? És nem esik szó a megbocsátásról.

Ehhez a csodatévő, démonűző személyhez nem tartozik beszéd, ha mégis megszólal, akkor az jellemzően dualista, avagy gnosztikus jellegű.

Nos, az érthetőség kedvéért nevezzük egyelőre a három személyt különbözőképpen, jellemző viselkedésük alapján: Tanítónak, Harcosnak és Csodatévőnek.

 

A Tanító alakja:

Ő az, aki beszél, tanít példázatokkal. Lelkigondozói jellege van találkozásainak, sokan egyenként mennek hozzá, ő ír a porban. Beszél a nőkkel, idegenekkel, rang és származás nélkül csupán az emberi méltóságot nézi. Legnagyobb ereje az Irgalom. Ha valakire ránéz, mindent lát.

Sokat van egyedül, de ha úgy adódik, a hegyről hatalmas tömegnek beszél.

Beszédének legfőbb lényege a boldogság.

Ő az, akire azt mondják a farizeusok és írástudók, hogy hatalommal tanít, miközben nem ismerik fel, csodálkoznak hogyan tanít, mikor nem tanulta az írást, tudnak nem zsidó származásáról.

Folyton provokálják, és vádolják.

Gyógyításaiban a beteg hozzáállását is figyeli, részvételét, értelmét igényli, az igazság kimondása maga a gyógyulás. A megbocsátást a karma feloldása értelmében végzi.

Önmagáról így nyilatkozik: én vagyok

Vádolják, sok évi eljárás van ellene, de végül mégsem feszítik meg. Ennek ellenére hozzá kapcsolódik a feltámadás, illetve csodálatos megmenekülés részlete.

Idősen halt meg Pathmosz szigetén, teljesen elszigetelten. Nincs köze a gyilkos kereszt, és az áldozatiság zsidó eszméihez. Annál inkább a Boldogsághoz.

 

A Harcos:

Ő tisztítja meg a templomot, ő vonul be Jeruzsálembe lovon, mint pártus nagyapja i.e.55-ben, aki felszabadítja Júdeát is, és autonómiával ajándékozza meg. Innen származik a Messiás, a felszabadító király politikai képe.

Nem sokat beszél, tevékenysége politikai jellegű, diplomácia nagy területen, ezért ritkán jelenik meg az írásban. Nem látják hatalmas munkáját, de alakja annál meghatározóbb. Ő készíti elő az Új Szövetség létrejöttét azokon a területeken, ahol elismerik Isten Országát.

Politikai okokból leginkább őt akarják megölni, hiszen ha Róma likvidálja a pártus birodalom királyát, nyert ügye van. Júdea területén ritkán jelenik meg, a találkozó helyen, a kertben őt várják. Őellene indulnak fegyverekkel és botokkal, hiszen harcosra számítanak, aki nagyhírű volt ereje és harcmodora tekintetében. Őt várják a találkozóhelyre, amit az áruló ismer, de mivel elkésik, a tanító van ott, őt fogják el helyette.

Ő sincs a kereszten, időskorban India területén hal meg.

A botrány után ő is tanít, a logionokat ugyanúgy ismerte, aszerint élt, a pártus birodalom keleti részén és Indiai területen ezeket tanította.

 

A Csodatévő:

A harmadik személyt igen nehéz felfedezni az írásokból.

Nem beszél, nem magyaráz, nem tanít. Csodái érthetetlenek, feltűnőek, szinte váratlanul történnek. A nagy tömeget megrémiszti, félelem keletkezik az emberekben. Állandóan űzik, vagy azért, hogy tegyen csodákat, vagy éppen ezek ellen.

Zsidó-egyiptomi származású. Kleopátra családjához tartozik, egyiptomi mágiát tanul, csodái nem szívből és szeretetből, legkevésbé nem irgalomból és megbocsátásból erednek.

Nincs kötődése sem családhoz, sem néphez, sem származáshoz, mégis a későbbi születési történet őrá vonatkozik.

Ő sincs a kereszten, de őhozzá fűződik a meghalás és feltámadás másik története. Mindez eszköz ahhoz, hogy „megszabadulhasson” a tömeghisztériától. Menekül az emberektől, egyetlen segítője egy nő, aki később Mária Magdolna címet kapja. Helyette ő beszél, a gnosztikus iratokban inkább fecseg.

A felsorolt 3 személy közül egy sincs a kereszten!

Akiket megfeszítenek, mások, majd részletezem.

Miért fontos a már jól kialakított és megszokott Jézusi képet átgondolni és újrafogalmazni?

Egyrészt, mert eljött az Igazság ideje, elkerülhetetlen a szembesülés és a rejtett részek kinyilvánítása. A hazugság és manipuláció nem tartható tovább.

Elég a pelyva.

Egy kevés méreg hatalmas jót meg tud mérgezni. Ezt a kevés, de hathatós mérget szeretném eltávolítani a történelmi szereplőkről, a vallásból-hitből-egyházból, de leginkább az emberiség szívéből.

Ami történik, az a Templom megtisztítása. A lerombolása és 3 nap alatti felépítése.

Ennek praktikus következménye az lehet, hogy mindazok, akik egymás ellen voltak eddig, rájöhetnek, hogy mindenki képviselt valamit az Igazságból, de hiányzott éppen egy kis darabka, ami a kerek egészhez köti.

Nem vezérelt kutatásomban egyetlen pillanatig sem theológiai ellenszegülés, okoskodás, sem destruktív ambició. Isten vezetése minden kétségemet felülmúló erővel mutatkozott meg, elém hozta az embereket, megrendezte a díszleteket, megismertette a fájdalmakat és traumákat. Ha néha feladni akartam volna, akkor is továbbvezetett, s ha másképpen nem akartam érteni, akkor megajándékozott mozdulatlansággal, bénultsággal, különböző elviselhetetlen fájdalmakkal, hogy addig ne nyugodjak, míg ki nem derítem kihez tartozott és mi is az pontosan.

Sosem jutott volna eszembe a Jézusi szentséget megkérdőjelezni, életemet is odaadtam volna gondolkodás nélkül, ha valaki az Ő nevét bántaná.

A kikutatott 10 ezernyi évnyi időszakot bejártam előbb és utóbb, főleg az elmúlt 2000 évet. Az is éppen elegendő erőfeszítés volt.

De mint utolsó ékkő tartatott számomra ez a legkeservesebb történet, minden politikai, területi, eszmei és kortörténeti vetületével.

Egyetlen megtartó erőt jelentett a tudat, hogy az Igazságnak győznie kell!

Olyan mértékben hinnem kellett, hogy hitünk belső tartalma megtisztulhat végre és minden meggyógyulhat, hogy a legsúlyosabb napokat is egyedül Isten dicsőségének ajánlva, szenvedés és sírás közben is örömmel végeztem.

Az erők és szereplők, akik a történelem során megjelennek és állandóan egymással harcolnak, végre feloldva meggyógyulhatnak, hazatalálhatnak és együttműködővé válhatnak. Az őket követő emberek, csoportok, közösségek és rendszerek békességre lelhetnek.

A fehér lovon ülő munkája a feltárás, kimondás, az irgalom, majd a rend megteremtése. Az egyetlen, ami az összes létező erőt képes egybefogni, az univerzumban és a Földön békét teremteni az Isten Országának álma.

 

Hagyj üzenetet!