Az Élet Temploma

Az Élet Temploma egy rendszer, az élet és az életet szolgáló működés rendszere.

Erőközpontok hálózata

Földünk megformálásakor egy fenntartó-kiegyenlítő energiahálózat jött létre. Minden korban ezt másképpen nevezték, ma tudományos és spirituális megközelítésben is elismert, létező. Olyan energiamezőt kell elképzelnünk, mely nagyon hasonló az emberi szervezet csakrarendszeréhez. A különböző rétegekben, a földfelszín alatt és felett egyaránt húzódnak energiavonalak, melyek összekötő pontjait az ősidőkben is szakrális helynek hívták. A főközpontok ugyanolyan fejlődésen viszik keresztül a Földet, mint ahogy az ember fejlődik a gyökércsakrától a koronacsakráig. Mindig az a központ aktiválódik és fejti ki a legerősebb hatását, amely éppen abban az időben a legfontosabb. Egyszerre is erőket áramoltatnak, de mindig az a domináns, amely abban az időszakban szükséges.

A hálózat együttlélegzik, mint védőháló, egyszerre tisztít, gyógyít, és erősít. Ahol nagy sérülés történik, odaáramlik energia az egész hálózatból.

Minden nagy erőközpontnak megvan a csillagközi kapcsolata, információáramlása és kommunikációs rendszere az univerzum és a Föld irányában.

A nagy központok további kisebbekkel vannak hálózati kapcsolatban, ezek pedig még további kisebbekkel. Bármerre megyünk is környezetünkben, megtalálhatók ezek a kisebb erőpontok.

Az ősi időben ezeket a helyeket megjelölték, hogy mindenki számára tudott és elérhető legyen. Közösségi térként működtek, odavonzották a környékieket, a vándorokat. De egyéni erőhelyként is keresték az emberek, életük fontos eseményekor, döntés meghozatala előtt, vagy fájdalom, gyász, öröm, hála kifejezésekor, életszakasz lezárásakor és kezdésekor. A különböző erőhelyekre követ tettek, amely nem csak megjelölés volt, hogy mások is felismerjék, s odataláljanak, hanem a tapasztalások emlékét és hálaadást is kifejezték általuk. Ráhagyták az utókorra a belső történések erejét. Sok esetben a kövek-kristályok felerősítették a hely erejének kisugárzását, megőrizték az élmények eszenciáját, s így adták tovább az információkat.

Más esetekben ültettek egy hosszú életű fát, általában annak az erőhelynek megfelelő töltetű fajtát. Mivel ismerték a növények energetikáját és gyógyító erejét, mindig tudatosan kerültek oda és élőként sugározták a tapasztalást, tudást.

Így maga a hely, a kristály és az élő fa egymást erősítve teremtettek meg egy „mikroklímát”, egy rezgésszintet, egy energiamezőt. Amikor egy ember belépett ebbe a mezőbe automatikusan átvette a rezgését, feltöltődött, megpihent, megújult. Változás történt benne. A háromféle információhordozó az ember lényének három szintjén hat, egységet teremtve a természet, az ember és az univerzum között.

A régi legendák, népi emlékek sokféle csodás eseményt örökítettek meg testi és lelki gyógyulásokról, látomásokról, gondolatváltozásokról, révülésekről. Tudunk arról, hogy a régi pásztorok, vándorok, de még a királyok is szívesen elidőztek, le is pihentek hasonló erőhelyeken, és mind feltöltődve mentek tovább. Az élményeket szóban is elmondták az akkori generációknak, de a hely évezredes emlékeket tudott átadni, időtállóbb volt, s így sugározta és gyógyította magát azt a tájat, ahol volt és a mindenkori közösséget.

Az erősebb szent helyekre általában nagyobb köveket tettek, vagy magas oszlopot. Gyakran kaput jelképező 3 kő, vagy köralakban kirakott gyűrű látható. Nem egyszer látjuk, hogy körbe egész erdőt telepítettek, vagy nőt magától. Mondhatjuk, hogy maga az erőhely vonzza oda az embereket és növényeket.

Ebben a rendszerben a tudás átadása, az időben és térben, s ezeken túli kommunikáció a lényeges. A tanítás nem könyvek alapján, nem tantervek és szabályok alapján történt, és nem is csinálta senki szakmaként, kenyérkeresetként. A tapasztalás átadása és átvétele mindig élő egyként alakult. A hely vonzza a kereső lelkeket. Aki odalép, beleadja önmagát, lényét, azt beavatja az energiamező. S mivel ez egy sokszínű hálózat, mindenki megtalálta a neki éppen akkor szükséges és megfelelő szintű helyszíneket, tanítókat, közösségeket.

Az erőközpontok térbeli elosztása nem teljesen mérnöki szabályozású. Van, ahol sokkal sűrűbben sorakoznak az erőközpontok. Megfigyelhetünk magaslatokat, kiemelkedő dombokat, ahol az ember már messziről látta, hogy „ott közelebb van az éghez”. Nagyon gyakran előfordul, hogy egy magasabb domb, hegycsúcs áll magában, körülötte pedig gyűrűként sorakoznak a magasabb védő-hegyek. Természetesen egy hatalmas hegyláncolatban, vagy tömbben nehezebb ezeket észrevenni, de a régiek megtalálták a működőket, és piramisként használták.

A Kárpát medencében nem volt szükség mesterséges piramisok építésére, mint a szaharai vidéken, itt eleve adottak voltak.

A piramishegyek mindig nagyobb erőközpontok voltak. Nem igényeltek különösebb jelölést, mert a „vak is látta”. Itt inkább barlangokat találunk a mélyben, és esővédő menedék-jellegű építményeket az odaérkező zarándokoknak.

Később ide építettek bazilikákat, templomokat, de erre még visszatérünk.

Minden nagyobb szakrális helynek, forrásnak megvan az őrzője, vigyázója. Ez feladat, amit az őr-lelkek választanak, nem munkahely és fizetés kérdése. Gyakran halljuk, hogy a régiek közt közismert és tisztelt bölcs volt valamely pásztor, erdész, vadász, vagy kertész, kézműves mester. Ezekre az erőhelyekre vigyázott és szellemileg működtette is. „Úgy mellesleg”. Titkon, belső vállalással, önreklámozás nélkül.

A különböző korokban időnként megnevezték ezeket a lelkeket, tudó, táltos, stb. névvel, de ez korántsem azonos a mai divatos fogalmainkkal és erről alkotott elképzeléseinkkel.

A hely és az őrzője belső kapcsolata éltette tovább és aktualizálta az erőkifejtést, így biztosítva a folytonosságot, hiszen sohasem halhatott meg egy erőközpont, a szabályozások, dogmák és rendszerek állandó zavarása ellenére sem.

Több olyan terület is van a Földön, ahol koncentráltan együttműködnek ilyen piramishatások, és ezek általában a legnagyobb kozmikus Kapuk is egyben.

A hegytetők egymással úgy vannak összekötve, hogy továbbítani tudják az információkat a távolabbi csúcsok felé is.

Minden Kapunak megvan az aktiváló pontja, az őrzője és a kiváltó-párja, amennyiben veszély fenyegetné, vagy az emberiség méltatlanul bánna vele.

Ezek az energiaközpontok a vizekért is felelősek, bizonyos forrásokba táplálnak, másokat védenek, vagy elzárnak. A vízhálózat mint a bolygó vérellátó rendszere szintén gondoskodik az energia áramlásról, a méregtelenítésről, az információátadásról.

A Föld története során többször előfordult, hogy egy erőközpontot és a hozzá tartozó forrásokat szándékosan megmérgezték, vagy módosították az információkat. Más esetben meg is szállták, és megpróbálták más érdekek szolgálatába állítani. Némely erőhely úgy válaszolt a támadásokra, hogy bezáródott, és egy egészen másutt lévő, rejtett központ vette át a funkcióját.

Az általam észlelt központok nem egészen azonosak azokkal, amelyekről a „spirituális” médiában lehet olvasni. Ezzel nem is szeretnék foglalkozni, csupán néhányat kiemelek, hogy minőségével és történetével összevessük az Élet Temploma rendszert.

Az Élet Temploma nem egy konkrét földrajzi hely, hanem sokkal inkább feladat, funkció, egy egész életrendszer.

Az idők során Élet Templomának neveztek ugyan egy bizonyos helyet, ahol a legnagyobb erőhely működött, de ha veszélybe került elköltöztették ezt az intézményt máshová, biztonságosabb helyre. Másik, ugyanolyan, vagy magasabb minőségű, a következő időszakot meghatározó erőhelyre.

Olyan helyet jelentett, ahol minden találkozott, ami az élet továbbadásához szükség volt.

 

Szakrális hely

 A fent leírt kozmikus és földhálózati energetikai csomóponthoz igazították tehát a szakrális központot. Ez egyben a Királyi választó és koronázó Központ is volt. Itt őrizték a szakrális tárgyakat, melyek külön-külön is össze vannak kötve a galaktikus kommunikációval, valamint a saját minőségű földi energiapontokkal. E tárgyak valójában antennák, melyek csodálatos finomsággal beszélnek egymással és összekötnek mindent mindennel. Rend van a működésükben, és mindnek megvan a saját aktiválása, a működőképesség sorrendje és funkciója.

A teljes működés akkor jön létre, ha nem hiányzik semmi. Ezen kívül fontos, hogy megfelelően használják őket.

A Király az a személy, az a lélek, aki a szakrális tárgyakkal kommunikál. Ő maga az aktiválójuk, ő nyitja meg és zárja le szükség esetén a működésüket. Érti a nyelvüket, funkciójukat.

Ősidők óta két lélek tölti be a királyi és főpapi minőséget. Amikor egy időben megnyilvánul e két lélek, akkor jelentős felemelkedés, bőség, virágzás jellemzi az Élet Templomát.

A szakrális helyről hangolták az összes többi energia központot, az egész hálózatot.

Szövetségi központ

 Az Élet Temploma a 12 -es Szövetségének székhelye a Földön.

A szövetség ládáját itt őrizték.

Innen árad szét és gyűlik össze minden aktuális kérdés, aminek megoldására a földi és galaktikus tanács együttes erővel gyülekezik. Ilyen értelemben országgyűlési funkciót is betölt a központ, minden szövetséges delegál feladata szerinti személyeket. Ezek volnának a küldöttek, azaz apostolok. És a szolgálók, azaz miniszterek.

Így tehát egyben a szövetségesek döntéshozatali helye, ahol a kozmikus és földi erőközpont teljes energiamezejére és információira támaszkodhattak. A résztvevők teljes egészében magukat megtisztított és odaszentelt képviselők, akik maguk is ráhangolódtak a finom harmonikus hullámhosszra. Munkájuk legfontosabb része, hogy felismerjék az idők szavát, a lehetséges legszabadabb, az Égi Rendbe illeszkedő változásokat és lehetséges utakat.

 

A történelem fonalának helye

 Ma azt mondanánk, hogy levéltár és könyvtár egyben, kutatóhely hatalmas évezredes adatbázissal.

Az Élet Templomába gyűjtötték a krónikákat, a központét és a tartományok saját írásainak egy másolatát. Ez a rendszer biztosította azt, hogy ha valami véletlenül elveszne, akkor a területi gyűjteményekben visszakereshető legyen, és újra rekonstruálható legyen a történelem. Külön őrzői, tanulmányozói, rendezői és tanítói voltak e könyvtári anyagnak.

Itt nem a győztesek írták a történelem könyveket, nem utólagos törléssel-hazudozással születtek az íratok. Ezért rendkívüli jelentősége van a gyűjtemény puszta meglétének.

Mivel hogy kristályon helyezkedik el a mindenkori bázis, így szétsugározza mindazt az információt, amit befogadott. Ha senki sem nyúlna hozzá, ha senki se olvasná el, akkor is árad a helyről mindaz, ami egybegyűlt. Tehát míg rejtve van, s bár szunnyad, mégsem halt meg ez az áradás. Ennek köszönhető, hogy minduntalan támadnak olyan kutatók, őrült gondolkodók, érzékeny lelkek, akik nem nyugszanak a hivatalos történelembe, hanem az életüket szentelik valamely kornak, témának, vagy éppen az összefüggések kutatásának.

 

Képzés helye

 Minthogy itt gyűlt össze a leghatalmasabb tudástár, mindezt tovább kellett adni. Ma népfőiskolának hívnánk ezt a képzési rendszert. Tudni kell róla, hogy nem csak a történelemről van szó. A csillagászattól a földrajzon keresztül, a természet művelése és a kézműipar, az élet és a közösségek minden lehetséges tapasztalása megtalálható volt. Egy helyen értékelhető volt az összes „tudományág” és a hétköznapi kipróbálása. Össze lehetett vetni a különböző közösségek, földrajzi helyek más-más értékeit, saját történéseik mozgását. Értékelni lehetett a várható „próféciák”, előrejelzések, útmutatók gyakorlati kivitelezését és eredményét, tapasztalás gyűlt össze a különböző stratégiák és beavatkozások minőségéről, következményeiről.

S mivel nem 1-2 száz évre tekintettek homályból, feltételezések alapján vissza, hanem évezredekre pontosan tudtak mindent, hamisítás nélkül, így átlátható volt minden.

Nem volt identitászavar, feladatzavar. Minden közösség tudta a dolgát, a hovatartozását, földi küldetését, a kapcsolatrendszerben tisztesség és becsület uralkodott. Mindenki tudta a Rendet. A Rend viszont könnyen tartható, magától értetődő volt, az életet szolgálta.

Maga a képzés nem elmélet átadásra alapult. Lehetett kutatni és értelmezni a meglévő anyagokat, lehetett aktualizálni a változásokat, főleg a sajátos helyszínre és helyzetre útmutatásként, erkölcsi tartásként hasznosítani.

Minden kézművesség, újítás, feldolgozás, kertészet a gyakorlatban műhelyekben és a természetben avatta be a mestereket. Élő, folyó munkába léptek azok, akik valamely területen többet akartak tanulni, részt vettek a folyamatokban elejétől a végéig és begyakorolták a műveleteket, technikákat. Minden fajta tanítás úgy zajlott, hogy a résztvevő maga is képes legyen átadni majd hazaérve sajátjainak. Tehát mondhatjuk, itt folyt a mesterképzés, a tanítók képzése.

 

Ezek a beavató tanítók voltak a MAGYARÁZÓK, azaz a MAGYAROK.

Akik a MAG-ot művelték önMAGukban, s továbbadták másoknak. Úgy lettek mesterek, hogy saját belső magjukat csiszolták és növesztették, míg megérett a környezetük számára átadható formává.

Akik elég sokáig kutattak és gyakoroltak, azok hazaérkezve saját helyükre folytatták a munkájukat, és amikor már ők is olyan jól csinálták, akkor sokan átvették tudásukat, megfigyelték a módszereiket, és kipróbálták. A hazaérkező magyarázók köré szép lassan szintén odagyűrűzött egy népfőiskola. Tehát a kisebb központok egymással és az Élet Templomával is tartották a kapcsolatot, és folyamatosan figyelemmel követték egymás munkáját.

A központnak hangoló, árasztó, felemelő szerepe volt, és nem fegyelmező, szabályozó, vagy retorziót alkalmazó. Legfontosabb szabály a szabad akarat tiszteletben tartása volt.

Szót kell ejtenem a mezőgazdasági, illetve kertészeti részlegről. Az Élet Templomának különleges mag-örző szerepe is volt. Olyan génbank-féle funkció. Köteles volt a legjobb minőségű, létfontosságú mag fajtákból úgy tárolni, hogy bárhol sérülés, pusztítás következett is be, mindig az alapfajta pótolható volt innen. Ugyanez vonatkozott az ültetvényekre, erdőkre, gyümölcsösökre. Tudták pontosan mely vidéken mely tájfajták éltek, melyekkel lehetett pótolni a veszteséget.

Az Élet Templomának hatalmas kiterjedésű kertje adta az oktatási terep lehetőséget. Óriási fajtaválaszték, gyakorlati útmutatás és rajzok, leírások segítették a kutatókat és mestereket. S mindezt nem úgy kell elképzelnünk, mint a mai botanikus kerteket, vagy kertészeti biológiai laborokat. Sokkal inkább abban az irányban folytak a kísérletek, hogy mely társítások segítik a növényeket és az emberi közösséget. A gyógyítás és energetizálás szempontjából gyűjtöttek tapasztalatot, valamint a kristályok, színek, hangok, fények kölcsönhatását az élő természettel.

Messze el kell dobnunk azt az elgondolásunkat, miszerint az ókori népek primitívek és civilizálatlanok, egyenesen ösztönből élő ősemberek voltak. Nagy tévedés.

Az Élet Temploma helyszínén óriási szellemi, lelki és fizikai munka folyt. Intergalaktikus közreműködéssel, a legcsodálatosabb elmék és hatalmas tudású szakemberek sokasága együttműködve, teljes alázattal és odaadással szolgálta a népeket. Az Arvisurákban közreadott íjászversenyek, mesterversenyek és harci bemutatók csupán aprócska jelzések egy nagy képzési rendszerből.

Nyilvánvalóan utal annak a látásmódjára, értelmére és érdeklődési területére, aki közölte, írta, továbbadta. Interpretációk csupán.

 

Mi veszélyeztette az Élet Templomát?

 Írásom első fejezetiben megpróbáltam leírni az univerzumban létező két rendszert. A 12-es és a 7-es szövetségeket.

Az Élet Temploma a 12-ek szövetségének sajátos bolygó-működésű intézménye. Mindenestől a Föld boldog létét segítette.

Az ellenerők azonban nem nyugodtak bele abba, hogy az egyetemes szakrális tárgyak idekerültek a Föld bolygóra, holott igényt tartottak rájuk hatalmuk megerősítésére. Abban a hiedelemben éltek ugyanis, hogy akinek birtokában a Szent Korona, annál van a teljhatalom. Azzal nem számoltak, hogy a működtető lélek nélkül, önmagukban a szakrális tárgyak nem fejtenek ki erőt, és nincs értelme a birtoklásuknak.  Egyébként megégetnek mindenkit, aki illetéktelenül és méltatlanul hozzájuk nyúl. Nem engedelmeskednek és nem teljesítenek parancsokat, főleg leigázó, pusztító és igazságtalan szándékokat. Minden időkben az Igazság és az Irgalom, az Élet és Rend fényét árasztják.

Az elmúlt 10 ezer év alatt több helyszínen is létezett az Élet Temploma.

Ebla, azaz Salem, Mezopotámia több városa, Egyiptom, Ordosz, majd újra a Szíriai Salem,  végül a Kárpát-medence.

Mindaddig maradt egy helyszínen, amíg biztonságban lehetett, és amíg azt a területet felvirágoztatta.

Ahogy benyomultak ellenséges népek, az ellenerők hatalomra jutottak, úgy kellett más helyet keresni az egész intézménynek. Gondos és felelősségteljes előkészítést, titkon végzett költöztetést igényelt. Évtizedekbe került maga a pontos feltérképezés, az útvonalak kijelölése, az összes eszköz és a szállítók biztosítása. Több esetben ideiglenes helyeken kellett leraktározni az anyagot és védelmezni, míg később elmúlt a veszedelem és folytatni lehetett a költöztetést. Nem egy alkalommal árulás történt a szállító csapatok között, és változtatni kellett az útvonalon, vagy meg kellett vívni a csatát, visszaszerezni az elrabolt kincseket, stb. Számtalanszor hosszú évekig folytak tárgyalások, vagy háborúk, hogy minden egy helyre kerüljön össze ismét.

Mai napig léteznek raktárakban, gyűjteményekben, levéltárakban olyan listák, melyekről nem értik a kutatók, mit is tartalmaznak. Ezek szállítólevelek, jegyzékek az átadott-átvett, vagy valahol leraktározott kincsekről, táblákról, pergamenekről, tárgyakról… Titkos írással, és jelbeszéddel tervezett útitervek, helyfelismerő azonosítások, az őrzők neveivel. Gyakran szólnak a régészek olyan agyagtáblákról, melyek tartalma szerződés két területi vezető, vagy király között. Ezek egy része éppen a fent említett tárgyakhoz, szállításokhoz köthetők.

Néhány szereplő

Most nézzünk meg néhány történelmi személyt, akik az Élet Temploma felelőseiként sokat tettek a rendszer kivirágzásában, vagy megmentésében.

 „Anyahita”

Így nevezi az Arvisura, bár nem ez volt a neve, csupán amiatt hívták így, mert az „anya-hitre” tanította a népet. A képzési, történetírási rendszert ő hozta magával a Szíriuszról, mint ahogy a szakrális tárgyakat és a Szent Koronát. Elsőre ott rejtették el a barlangrendszerben a szövetségi ládát.

A barlangszerű alsó rétegekben láthatók több helyen fedél nélküli kőkoporsók, melyek a „hazautazást” szolgálták, a Szíriuszra, a későbbi pálos hagyomány elődjeként.

Első időben az volt a cél, hogy kb. ezer évenként máshol legyen a szakrális központ, hogy minél nagyobb terület „felemelkedjen” és jöjjön létre a gazdag szellemi és tájművelési kultúra. Több feltételnek is kellett teljesülnie a befogadáshoz. A mélyben raktárakat alakítottak ki, melyeket gondosan álcáztak, elzártak, és védelmeztek. Ezek a raktárak biztosították a túlélést olyan helyen, ahol nem voltak természetes barlangok, járatok. Az Eufrátesztől délkeletre több helyszín is felépült.

Később a híres mezopotámiai városok, birodalom-központok versengtek az Élet Templomának helyéért. Ezekről többféle írás is forog a köztudatban. Mindaddig maradt a szövetségi láda, amíg tiszta szándékok vezérelték a területek uralkodóit.

Sok emlék tanúskodik, és egyelőre mégtöbb hallgat arról a korról. Annyi bizonyos, hogy a társadalmi jólét, virágzó kultúra és béke áradt ezeken a központokon keresztül.

Agaba

Zseniális szervező volt, aki megreformálta és összefogta az egyre bővülő szövetségi rendszert. A 12-tek szövetsége 24-ekre bővült és a területi megosztás is szükségessé tette a szervezeti megújítást, a rendszer működőképességének találékony és megvalósítható alkalmazását.

Mindaddig tartható is volt, míg nem árulás áldozata lett, miközben lányát elégették a toronyban. Ez volt az első komoly földönkívüli ellenerő beavatkozás abban az időszakban, mely a szövetség rendszerét támadta.

Ezt a szövetségkötést nevezték a régiek Ó SZÖVETSÉGNEK.

Semmi köze a yahud és júdeai fogalmakhoz, még kevésbé ahhoz, amit a Biblia alapján ma tartunk „ Ó Szövetségnek”.

Gilgames

A széthullás után Gilgames és ikertestvére építik újjá a szíriuszi rendszert és alakítják ki az Élet Temploma gyakorlati működését. A Szíriuszi Kaput megerősítik azzal a céllal, hogy ide mindig „haza”térhessen a Korona veszedelem idején. Ezért hatalmas járatrendszert alakítottak ki, a barlangokat és raktártereket fizikai és szellemi kódokkal zárták. Gilgames erős keze kellett a hatalmas harc közbeni állhatatos munka véghezvitelére. Előkészítője volt a zaklatott, természeti katasztrófákkal teli évezrednek.

Ménróth

A Szíriuszi Kaputól Alsó Mezopotámiáig újjáépítette az országot, felkészítette a védelemre és a katasztrófákra. Sajnos, ő is Agabához hasonlóan gyanútlan volt, földönkívüli és helyi erők árulásának áldozata lett. Babilonból a legszentebb tárgyakat a szíriusziak menekítették ki, valamint egy részét Enéh rejtette el szülőhazájában, a gilgamesi barlangrendszerben.

Mózes

Mózes és testvére Thébából újra Salembe vitték a szövetségi szakrális tárgyakat. Amit a hikszoszok nem tudtak tönkretenni, azt most Ehnaton körül kialakult ellenségeskedés pusztította volna el.

Az a 40 év, amit távoli emigrációban töltött Mózes az előkészítést szolgálta, Midián földjén rézbányák voltak, ahonnét pótolni kellett rengeteg elveszett, elrabolt edényt, szakrális eszközt. Ezen kívül szükség volt további rejtegetésre, ideiglenes raktározásra, mivel a yahud és habiru nincstelen népség megbabonázottan üldözte a költöztető sereget.

Az exodus és honfoglalás szép identitást teremtő, összeollózott, utólagosan összerakott anakronisztikus szöveg. Egy kísérlet arra, hogy a 7-ek szövetsége felvegye a 12-ek látszatát, külső jegyeit, hagyományát és főleg területeire jogot formáljon. Az olyan nagyon erőltetett 12-es misztikum külsőség maradt, mert ami működött, az egészen más: a szabbath rendszere.

Nem véletlenül igyekeztek minden halmot, hegyet lerombolni a honfoglaló vad behatolók, hiszen tudták, hogy az előttük menő Mózes éppen ezeknek a hegyeknek a barlangjaiba raktározta el a kimentett szakrális örökséget. Többször is olvassuk, hogy mindazt, amit találtak, el kellett pusztítaniuk, mert tisztátalan. Bizony, ha megmaradt volna, talán még valami hatással bírt volna e zilált tömegre.

Jeremiás

A romjaiból feltámadt asszír, majd babiloni sereg egyesítette abban az időben a széthullott hikszosz, nomád, a környéket pusztító elemeket, s kovácsolt újabb rendíthetetlen pusztító hatalmat. Ismét Salem támadása, a Szent Korona és a szövetség ládája volt a célpont.

Jeremiás hiába figyelmeztette az addigra már teljes keverék népet, magára maradt a védelemmel. Salem alatt húzódó vízzel teli folyosókon, titkos járatokon, ciszternákon tudta a legfontosabbakat kimenekíteni és biztonságba helyezni.

Mire bevonultak az ellenséges csapatok, addigra lényegében üres templomot találtak, s dühükben mindent elpusztítottak, a várost porig rombolták, különösen a szakrális BeLvárost és a kézműves rendszert. A kézműveseket azért vitték fogságba és biztosítottak kolóniát, mert remélték, hogy újjáteremthető minden, ami az elveszett szakrális központ áthelyezéséhez szükséges.

Jeremiásról szintén nem lehet tudni hová lett a következő 40 évig. Hosszú munkájába került nyugat felé, egészen a Balkán félszigetre szállítani, rendezni és összegyűjteni mindent. Útjában az Anatóliai és Balkáni szakrális helyeket, ősi piramis rendszert használta. Érdekes, idevágó következtetésre jutnak a bolgár régészek, amikor a Rodopei és Szredna Gorai hegyek, barlangok, királyi rezidenciák, Boldogasszony-szentélyek feltárásán dolgoznak.

Jézusi idő

A Tanító sok éven át tartó gyalog útján végigjárta éppen ezeket a szent helyeket, és lényegében ugyanazon az útvonalon jutott el, mint egy láthatatlan szálon vezetve a szív-erő központba, ahol székelt a Szent Korona is. Itt történt meg a nazareti  ikertestvérek, Jésua és János megkoronázása, és itt éltek kb. tíz évig.

Több hiányzó Élet Temploma leraktározott anyagot diplomáciai úton fel lehetett göngyölíteni és begyűjteni. Miközben Róma mindent beleadott a terület elbirtoklásáért, a hosszadalmas per egyik fő célja az volt, hogy jogot szerezzen a szakrális központ és a Korona felett.

Bendegúz

Testvérével, Rogával készítették elő és bővítették ki a szívközpont rendszerét. Bendegúz Al Raqqa alatti palotájában, (Al Rasafah a mai neve),  gyűjtötte össze a még szétszórt kincseket és történelmi dokumentumokat. Két útvonalat jelölt ki és készített elő a szállításhoz: egyik a jeremiási-jézusi útvonalon, délről, a Balkán hegységen át, másik pedig az Ural felől, északon, a Fekete tenger fölött, majd amai Csíksomlyónát a bázishoz.

Befejezetlen maradt munkája, mivel az árulás belülről jött, Róma pedig meggyilkolta. Fiai folytatták a szállítást, míg nem ők is áldozatai lettek a kapzsi árulóknak.

Szent László

Következő nagyobb utánajárást és begyűjtést, valamint pótlásokat Szent László végzett, leginkább a kunok által rég szétrabolt és elszórt erdélyi részen.

A Széphavasi és Csíksomlyói raktárhelyekről hazakerültek a várakozó kincsek.

Szent Margit

Mivel Boldogasszony megjelenése volt, mindent megtettek a likvidálásáért, a nép közül való eltávolításáért. Isteni rendezés azonban arra a helyre „zárta”, ahol rátalált – vagy inkább emlékezett – a régi Élet Temploma lerakatokra, raktárakra. Titkon mindent elolvasott, hiszen ismerte a régi szíriuszi írásrendszert, és némileg átrendezte a dokumentumokat. Mivel nem volt hajlandó elárulni semmit, kegyetlenül korbácsolták, kalodába zárták, végül orvul meggyilkolták, szívét kivájva. Halála után minden nyomot eltüntettek, hogy ki ne derüljön semmi vele összefüggésben. A Nyulak szigetének szándékos torzítása eltüntette eredeti nevét: Insula Lepor, azaz Fejdísz, Ékesség… magyarul Korona, később Boldogasszony szigetét.

Fráter György

Ő volt az utolsó „nagy intéző”, akiről senki nem tudott semmit, csak ámultak eszességén, tisztánlátásán és bátorságán. Mivel ő volt a – bár törvényesen el nem ismert örökös-, de erőben mégis nála volt a királyi hatalom, így bátran intézkedett, saját felelősségére a jövő érdekében. Tudta, hogy súlyos idők vannak és még súlyosabbak közeledtek. Így mindent elmentett, kimentett, összeszedett, ami fontos a magyarság számára. Egybegyűjtve minden idők ereklyéit, emlékeit, krónikáit, tárgyi örökségét, mindent lekódolt és így halt mártírhalált.

Orgyilkosai mindent felforgattak, hogy „kincseit” megtalálják, s főleg írott igazság-történetét elégessék.

Keck Dániel

Utolsó mentő munkát ez a derék lelkész végzett, aki az 1849-es forradalmi anyagokat, jegyzőkönyveket, valamint a koronázási ékszereket tároló ládát, stb. elrejtette. Hónapokig a belső barlangokban, folyosókban bujdosott, míg mindent biztonságosan el nem rendezett. Majd emigrálva kapcsolatot keresett Erzsébet királynővel, akinek továbbadta a Szent Korona és a későbbi (Szent Istváni) korona őrzésének helyét, s biztosította a biztonságos rejtettségükről. Erzsébet amúgy is tudta, hogy hamis az a korona, amit „megtaláltak” 1853-ban, férje is tudta, de látva az egész európai forró helyzetet, ez tűnt a Korona(ák) védelme és megmentése szempontjából legbölcsebb megoldásnak.

Természetesen sokakat lehetne még sorolni, akik az Élet Templomának őrzését, gyűjtését végezték, s életüket adták megmentéséért.

Ha nincs is meg minden, annyi bizonyosan megvan, ami a legszentebb: a Korona, és minden szakrális tárgy. Valamint annyi krónika, tábla, írás, szobor, ereklye, melyek teljes mértékben át fogják írni nem csak a magyar történelmet, de az egyetemes történetet is.

A Jelenések könyvének idézete, mely szerint megnyílik az Isten Temploma és megláttatik a szövetség ládája erre a végkifejletre utal.

Lassan a zárolás kódjai leoldódnak, az érintett lelkek színre lépnek és a világ megdöbbenésére élni fog az Élet Temploma.

Újrarendeződhet a rendszer, és új értelmet nyerve feltámaszthatja a legjobb, legegyszerűbb működőképes államszervezeti, jogi, történelmi, képzési és gyakorlati élet rendjét.

A Nyirkai jóslat végén egy fura mondat: „és helyére kerül, aminek helyre kell kerülnie” – jelzi ezt a rendeződést.

Hagyj üzenetet!